Újabb kedvenc dalok

Gondoltam megosztom a legújabb dalokat, amik megdobogtatták a szívem:

Passenger - Let Her Go

Paper Lions - Queen Charlotte

Mumford and Sons - Thistle and Weeds

Passenger - You're On My Mind

Passenger - Circles

Mumford and Sons - Winter Winds

M83 - Midnight City

Sóley - I'll Drown

Sóley - Pretty Face

Blueneck - Seven

The Perishers - My Hearth

Passenger - Wicked Man's Rest

És akkor legyen mára ennyi :)

Elérkezett a pihenés ideje

Eszembe sem jutott, hogy valaha lesz időm folytatni a blogot.
De most 12 napig végre pihenhetek.
Folyamatosan feszült vagyok, alig alszok, és nem ismerek magamra. Néha tök gázul viselkedek, rámtör a sírás vagy egyszerűen csak kirobbanok, mindent magamra veszek, nem igazán látok tisztán.
És ez mind amiatt van, mert nem alszok eleget, folyamatosan aggódok, hogy egy feladat jól és egyáltalán el lesz-e végezve, nehogy elfelejtsek valamit, legyen időm minden kötelezettségre...stb.
Talán többet vállalok magamra, mint kéne...és még nem ismerem fel a határaimat, ha valamire megkérnek igent mondok, mert tudom, hogy felelősségteljesebben végzem, mint mások, és szeretném, ha minden a helyén lenne. A baj csak az, hogy vannak dolgok, amik meghaladják a jelenlegi tudásomat, és mivel nem igazán számíthatok együttműködésre, vagy segítségre - minden esetben -, ezért csak tépem magam, és órákat képes vagyok egy feladat felett görnyedni, idegeskedni, megfeledkezni az evésről, félretenni a saját szükségleteimet, és feladataimat, amik miatt meg tudat alatt aggódok tovább.
Valamin sürgősen változtatni kéne, de annyira tele van a fejem mindennel, és akkora a káosz benne, hogy egyszerűen nem tudom kibontani.
Remélem, hogy az ünnepek alatt képes leszek eleget aludni, és csak lenni, nem csinálni semmit, nem gondolni arra, hogy jajj vajon nélkülem boldogulnak-e a munkahelyen az elvégzendő feladatokkal.
Valahogy el kell magam helyezni a világban, és nem kéne mások miatt aggódnom! Nem minden az én felelősségem, nem csak akkor működnek a dolgok, ha részt vállalok bennük, és igenis kell, hogy legyenek határaim, és nem szabad mindenre igent mondanom, mert egy idő után elfogy az erőm...

"Elfáradtam"

Ezt a novellát tegnap írtam. Ami a gondolatmenetet elindította, egy hazafelé út során történt.

Egy idős bácsika ült le velem szemben a Hév-en. Látszott rajta, hogy mély szomorúságot hordoz magában. Lebiggyesztett fejjel figyelte az embereket, néha fel-fel nézett sűrű szemöldöke alól.

Egy kicsit más kontextusba helyezve, szőttem köré egy történetet.

A morajló tömeg lüktetése kígyózott végig a pályaudvar rideg és sivár előterében.
A köd szűnni látszott. az emberek a maguk ütemében,
a mindennapok szürkeségébe burkolózva,
egy általuk célnak vélt irány felé haladtak.
Mindenkinek megvolt a saját kis fejben felépített világa,
napi teendőkkel, rövid távú és jövőbeli tervekkel, örömmel,
fel nem dolgozott szenvedéssel átszőve.
Láthatatlan falaikkal már annyira eggyé váltak, hogy teljesen elfogadottá vált a tudat,

hogy a legjobb barátod csak önmagad lehetsz.

Nem is akarta ezt senki másképp, hiszen ez egy biztos pontot jelentett az életükben.

Örültek, hogy ennyi legalább jutott. Nem adtak teret a csendnek. Számukra nem létezett.

Senki nem vette észre, mikor a ráncos öregember, halk, apró léptekkel

megjelent a pályaudvar széles, nagy kapujában.

Hozzászokott már a névtelenséghez, megtanult értékelni minden egyes mondatot,

ugyanakkor megtanulta, hogy nem várhat el semmi többet az élettől, mint ami megadatik.

Megelégedett azzal, amit eddig kapott, és elfogadta azt, amit elveszített.

Sétabotját az évek elkoptatták, de még mindig szilárdan támaszkodott rá, s lassú léptekkel haladt előre.

Már nem sietett sehova, nem volt már hova.

Mindent megkapott, amire valaha vágyott, mégis hatalmas üresség mardosta legbelül.

Arca barázdáiba bele volt vésve élete története; szeméből fájdalom és beletörődés sugárzott.

Lassan lépdelt a városi nyüzsgés forgatagában, mégis egyedül volt a tömegben.

Egyedül.

A gondolatait nem ismerte senki, a történetére senki nem volt kíváncsi.

Nem létezett már senki számára, senki nem kérdezte meg hogy van.

"Ez az élet rendje"-gondolta.

Megszületni, felnőni, élni, szeretni, aztán ha többet nem mértek rá,

lassan elhagyni ezt a világot.

Ő szeretett volna már elmenni, hiszen miért is éljen, ha nincs kivel osztoznia rajta.

Ahogy pici léptekkel haladt tovább, dús szemöldöke fel-fel szökkent,

figyelte a zsibongó tömeget.

Apák, anyák, gyerekek, mind-mind összekapcsolódnak valahol.

Gondolataik és tetteik meghatározzák a körülöttük élő, lélegző,

gondolkodó, érző társaik életét. Hatással vannak egymásra. Rá is hatással voltak.

Már nem gondolta, hogy számít, s nem hitt abban, hogy neki lenne hatása.

Senki nem látta a gondolatait. Az emberek egyszerűen kikerülték.

Volt, aki türelmetlenségében rákiáltott:

- Tata, ne az út közepén vonszolja magát!

De már nem számítottak a rágalmak sem. Nem érezte, hogy védelemre szorulna.

Nem kellett már neki az élet.

Egy óra sem telt el azóta, hogy húsz éve elhunyt kedvesétől utolsó búcsút vett.

"Elfáradtam"-gondolta.

"Isten, ha vagy, kérlek mutasd meg magad! Ha vagy, kérlek add, hogy vége legyen!"-

-kiáltotta kitörni akaró némasággal.

Egy könnycsepp gördült le az arcán, amiben benne volt az összes fájdalom, amit valaha átélt.

Ahogy elérte a betont, szinte hallotta, ahogy végigfut elkeseredése,

ahogy a föld elvezeti szíve minden rezdülését.

Ekkor hirtelen felkapta a fejét, s üveges tekintete végigpásztázta a várót.

Végtelen zaklatottságában egy fiatal lányt pillantott meg, aki mozdulatlanul ült egy padon,

és őt figyelte. Szeme könnyes volt.

Szeretet, fájdalom, együttérzés és kegyelem hasította át a megfagyott levegőt.

Tekintetük összeakadt.

Az öregember nem tudta megfékezni könnyeit.

Valami megmagyarázhatatlan öröm és békesség kerítette hatalmába.

A lány pillantásának mélysége mindenre választ adott, ami valaha is kérdés volt.

Ott, akkor megértett valamit.

Élete még most is értékes, van Valaki, akinek még mindig számít!

Érezte, ahogy teste lassan elgyengül és súlytalanná válik.

Már nem érzett fájdalmat.

- Hívjanak mentőt!!! - kiáltotta egy fiatal férfi.

"Hát mégis igaz volt. Minden igaz volt!"

2012.11.24.

Ejj be rég volt...

De régen is volt, amikor utoljára bejegyeztem.
Elmondhatatlanul sok izgalmas és kínszenvedéses esemény történt azóta.
Sokszor gondolok rá, hogy majd egyszer jól nekiülök, és monitorra vetek mindent.
Ez nem most lesz...csak kényszeredettnek éreztem magam életjelet adni.
Fúúú gyerekek...:D az én életem soha nem volt unalmas...bár néha azt kívánom, bárcsak ne történne semmi.
Ha jobban belegondolok, akkor meg szeretem, hogy velem mindig történik valami.
Valaki ír róla, valaki meg megéli:D szóval én ezért nem írok:D egyenlőre:)

Még váratok magamra

Nem szép tőlem, hogy már 3 hét eltelt azóta, hogy a "Hamarosan" c. bejegyzésemet megírtam, de mentségemre szóljon, hogy azóta van rendes állásom, ami tök zsírkirályul atom szuper. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az elmúlt héten késő este jártam haza. Remélem azért ez nem lesz mindig így, csak ugye újra kezdődött a röpi szezon is, munkából egyenesen oda megyek, na meg mindent csak meló után tudok intézni.
El is vagyok havazva rendesen, de legalább van mit csinálni! :D
Az orrom elé ragasztok mindent kis cetliken, de ennek az a hátránya, hogy már meg se nézem, hisz "fel van írva" XD vagyis a felét elfelejtem :D Oké, hogy van naptáram, de vagy elfelejtem beírni, vagy elfelejtem megnézni :D
Közben rákattantam a youtube-os full moviek-ra. Egyben tanulom az angolt is. Tök jó, mert a 90%-át értem, van amit a kontextusnak köszönhetően.
A Mr. Nobody-ban (2009) akadtam rá egy dalra, aminek számos változatát megtaláltam, de a legjobban ez tetszett:

I Monster - Daydream in blue

A cartoon hozzá elég beteg :D

Akit érdekel a film, az itt meg tudja nézni (angolul):

Az én véleményem róla:

Maga az elképzelés nagyon ötletes, és lehetne érdekes. Film szempontjából, nagyon jók a vágások, a hatások, vagyis jól össze van rakva. Viszont, ami nem tetszett benne, hogy úgy tűnhet, összefüggéstelen. Össze-vissza kapkodnak benne, az események vagy a nem létező események nem következetesen váltogatják egymást. Számomra pl nem derült ki, hogy mi valóság és mi nem. Persze lehet épp ez a film lényege, de nincs benne értékelhető konklúzió...számomra.

És a kérdés, amit felvet: "lehet egy másik valóságban boldogabb lettem volna", egy olyan kérdés, amin ha az ember elkezd gondolkodni, még jobban belesüllyedhet a boldogtalanságba.

"Időt inkább arra kéne fordítanunk, hogy megőrizzük amink van, és kihozzuk belőle, amit ki lehet, nem pedig azon keseregni, hogy mink lehetett volna"

Az ilyet nevezem én "szép" filmnek

Szelíd szerelem (2003)

(szeretet, veszteség, türelem egyaránt jellemzik ezt a filmet)

Újabb két filmet ajánlok

Igaz mindkettő angolul van, de érdemes megnézni, akár magyarul valahol, ha létezik.

Finding a Family (2011)

(az első percektől fogva sírtam rajta)

Enough - Most már elég! (2002)

(a revanson visítottam örömömben a végén :D)

Egy újabb felfedezett

Köztudott, hogy a jó filmekben jó zenék vannak.
Nos, így találtam rá erre:

Lightbreak - Paperbags

Fura, hogy alig van róluk infó a net-en. Tökre bejön.

http://www.myspace.com/lightbreak/music/songs/snow-27100517

Szeretem ezt a dalt :)

Brooke Fraser - C.S. Lewis Song

Hogy szereztem meg a legújabb kedvenc nadrágomat?

...megvettem a barátnőmről. :D

- Fú Nomi, tök jó ez a gatyád!
- Köszi, másoknak is tetszett.
- Hol vetted, mikor?
- A Skálában nem rég, de annyira nem szeretem.
- Add nekem!
- Ahhoz kicsit drága volt.
- Mennyi?
- 4000.-
- Vedd le, felpróbálom!
- Ne most....aaa, nincs rajtam bugyi...csak vicceltem...majd később.
-...
- De nem adom neked, csak ha adsz 4000 Ft-ot.
- De már hordtad, veszített az értékéből.
- De még csak 2x volt rajtam!!!
- Akkor is. Használt. :D
- Jó, odaadom 3500-ért.
- Na, akkor vedd le, fel akarom próbálni!
- Ennyire még Laci sem akarja rólam leszedni a nadrágot!
- :D Na, ideadod már?!:D
(Felveszem)
- Rajtad, sokkal jobban áll...de vedd le, mert nem akarom, hogy kinyúljon!
- De rajtam jobban áll! És mondtam, hogy megveszem!...Tessék: 3500.-
- Na jó.
- De akkor kérem az övét is.
- Az plusz pénz lesz ;) Na jó, megkapod!

:D

Az érzékek változása

Érzékeink aszerint fejlődnek, hogy miként bánunk velük. Vonatkozik ez az ízekre, illatokra, a látható és nem látható dolgokra, az érintésre és az érzelmekre egyaránt. Minél inkább elrugaszkodunk a jelen kor nyújtotta újdonságoktól, annál inkább leszünk kifinomultak a háttérben csenben meghúzódó természetességre.
Amióta "natur lady" lettem, kiszélesedett az a skála amibe a világból tapasztalt momentumokat beillesztem. Különbséget tudok tenni szintetikus és természetes illatok, ízek között, és a testem automatikusan elutasítja azokat az agyat stimuláló szintetikumokat, amik megteremtik azt a nem létező valóságot, amiben ma élünk.
Egyre több olyan illat van, ami régen tetszett volna, de mára inkább zavaróvá vált a jelenléte, az intenzitása. Az öblítők, a parfümök, különböző illatosítók mind-mind a silányság változatlanságának szegényes megnyilvánulásai. Ha nem elfedeznek, akkor hamis képet építenek fel, rólunk, az otthonunkról, az életünkről. Minden műanyag, minden létrehozott és mesterkélt. Megpróbál fenntartani egy tökéletes látszatot, egy koncentrált álmot.
Mire tanít még minket a világ? Hogy mindent akarjunk, és akarjuk most! Hogy mindenhez jogunk van, és csak mi számítunk! Hogy a várakozás egy szükségtelen rossz és nem egy jellemépítő állapot. Hogy ha nyújtózunk és a lábunk kilóg a takaró alól, hitelből vegyünk egy nagyobbat...rabszolgák vagyunk...saját érzékeink rabszolgái...
A gyorséttermek, a multicégek, különböző termékcsoportok tartják az embert függőségben.
Az ízipar, a divat... Ha valaki magára főz otthon, és általában nem étteremben ebédel, észreveheti mennyivel sósabb minden, amit egy kifőzdében kap. Ismerek olyan embert, aki még azelőtt megsózza a gyrost, hogy egyáltalán megkóstolná.
Ne csodálkozz te ember, hogy társaid hullanak, mint a legyek. Hiszen az elmúlt pár ezer évben testünk mit sem változott, de az üzemanyagunk annál inkább. A szervezet részben alkalmazkodik...de mindinkább kimerül...nem vagyunk képesek a végtelenségig kiválasztani a mérgeket...
Hogy miért nem tér vissza az ember a természethez? Mert túlságosan kimosták már az agyát és a gyomrát ahhoz, hogy lásson egy efféle alternatívát. Kevesen látnak át a mátrixon, de legtöbben nem is akarnak róla tudomást venni, hiszen az elképzelt világ kényelmes...s egy ideig élvezhető is...egy ideig...

Hamarosan...

Ha minden igaz, már nem kell sokat várni arra, hogy elmeséljem az elmúlt két hónapom történetét.
Volt oka, amiért nem volt lehetőségem rendszeres bejegyzéseket írni.
Én csak úgy hívom: "A Jób story".
Az események még koránt sem értek véget, de talán egy kis enyhülés jön végre.
A szenvedések sokmindenre megtanítanak bennünket. A végén kikelhet a pillangó.
Érdemes lesz visszatérni...

Zsírkirály három nap :)

Hát, nem bántam meg, hogy elmentem a táborba!
Inkább azt sajnáltam, hogy haza kellett jönni.
Elég döcögősen indult, azt meg kell hagyni, ugyanis a Déliből induló 8:46-os vonat másfél órát állt Kelenföldön valami Tárnokon történt baleset miatt. A 9:46-os beérte, úgyhogy egyik csajszi, aki azzal jött, átszállhatott hozzánk XD
Az utasok tök türelmetlenek voltak. Azért mi is haladtunk volna, de jót elröhögcséltünk Viktorral meg Anival. Végül két és fél óra alatt értünk le Velencére. Még jó, hogy nem volt időm aznap reggel kávét inni, mert gondban lettem volna XD
Odaértünk, rögtön spagettit kajálhattunk, ami tegnapról maradt nekik a hűtőben. Tök tutin megoldották a kajálást: bevásároltak egy rakat cuccot, és mindenki akkor és annyit evett, amennyit akart.
Aztán kimentünk a pályára a szabad strandra. Észrevettük, hogy közvetlenül ott egy wakeboard pálya is!
Neeeeee :D Mi is akarunk :D És hogy mekkora mákunk volt!!!!! Egész évben pont aznap, egész nap ingyenes volt a lányoknak!!!! Ez milyen kiályság már :D
Meg is találtam, itt voltunk: http://www.vbcpark.hu/
Úgyhogy bár a röpi kárára, de aznap kipróbálhattuk magunkat a vízen :D Különben bele sem mentem volna, mert nem bírom a hideget, de nem volt választásom :D
Nahát, ugye nem kaptunk oktatást, mert ingyen azért ilyet ne várjunk, úgyhogy eléggé bénának éreztük magunkat az első próbálkozásnál. Ani snowboardos létére is borult az első pár alkalommal, de utána tök tutin végignyomta a pályát! Mondanom sem kell, hogy meg sem tudtam állni a deszkán :D és a kötél pedig húzott tovább, miután dobtam egy hasast a vízbe, mikoris eszembe jutott, mintha azt mondták volna, engedjem el, ha leesek :D Miután a fürdőgatyám is félig lehúzta a sodrás, eszembe jutott, hogy lehet nem kéne tovább sodortatni magam :D ez volt az első benyomás, és a következő gondolat: jajj, én ebben béna vagyok :D de amikor láttam, hogy az 1. mindenkinek így sikerül, megnyugodtam :)
Ja, még ki is kéne úszni. Ha nem lett volna rajtam mentőmellény ott fulladok meg a 2 méteres vízben.
Előszöris, hova tűnt a deszkám? :D Na a legnehezebb része az volt, hogy azzal együtt kiússzak, mert a lábtempót életemben még nem sikerült elsajátítanom. Úszni is csak víz alatt tudok, szóval hálás voltam azért a ronda mellényért XD megoldottam, de nem volt egyszerű...attól féltem valamelyik belém jön, miközben ott szerencsétlenkedek a pályán :) Próbálkoztam még egy párszor, de aztán meguntam a sok pofára esést :)
Visszamentünk röpizni, páran azonban kitartóan gyakoroltak tovább, és jött a hír, hogy Ani körbement, Laura eljutott a feléig...huh, hát akkor nekem is van még remény :D
Visszamentünk egy második körre. Akkorra már váltották egymást a "partőrök", és a srác hajlandó volt 1-2 jó tanáccsal ellátni, mint pl: a deszkád eleje indulásnál lógjon ki a vízből. És láss csodát, 3 mp-ig képes voltam fennmaradni!!! Persze ennél tovább nem jutottam, mert a karom is meghúzódott, de egyszer befizetek rá :) Szombaton egész nap nem voltam képes mozogni az izomláztól :D
A profikat meg öröm volt nézni. Volt egy kis fiatal srác, aki olyan dupla szaltókat produkált :O Sajnos nem sikerült megörökíteni, csak egy kisebb ugratását:

De voltak szép indulások is:

A röpi sem maradt ki azért az életünkből :)

Na és a nagy kajálások sem :)

Sajnos a fényképezőben kifogytak a tartalék elemek is, úgyhogy gagyiphone-al kellett mindezt megörökítenem, de azért átjön úgy érzem :)

Én szokás szerint nem bírtam magammal és muszáj volt tevékenykedni. Néha gondoltam egyet és csináltam mindenkinek kaját. Szombaton megkívántam a palacsintát, mondom bevásárolok hozzá és sütök mindenkinek :D

De aztán kiderült, hogy van egy szülinaposunk, úgyhogy gyúrjunk belőle tortát :D A leleményesség megint felütötte a fejét, merthát hogy varázsoljunk rá gyertyát :D na de a nagyobb probléma: mit rakjunk bele? :D

Végül főztem vanília pudingot, és felváltva megkentem a rétegeket azzal és vegyes gyümölcs lekvárral. Végül eszembe jutott, hogy papírból kivágom a 25-öt, ráteszem a tetejére, és leszórom kakaóval. Királyság, csak hogy néz ez ki? :D a forma ok, de hogy tésztaszámok legyenek rajta! Hmmm, írjuk rá lekvárral, de nincs semmiféle habnyomó! Wow, van uzsonnás zacsink :D Beletöltöttem a lekvárt, vágtam egy kis lyukat a sarkára, és megoldottam, tiszta jó lett :D Na és az íze! :D Viktor barátom nem egyszer mondta, hogy mostmár túr egyet a jegygyűrűiből otthon. Na igen :) Mindenki csak mondja :)

A török kávémat meg leszólták a szürke instant fogyasztók, azt mondták mocsárízű -.-

De álltak mellettem is :D egyik srác: - Mert nem elég Shrek-ek! :D

De zsírkirály volt ez a három nap :)

Mindegy...

Olyan semmilyen kedvem van ma...
Még mindig nem kezdtem el bepakolni, pedig reggel 8 előtt már indulok Velencére.
3 napos röpi tábor...elvileg várom...gyakorlatilag nem hoz lázba...
Minden mindegy? Lehet...
Verset akartam írni...írjak? Hmmm...Talán...
Az gáz, ha nem viszek magammal csak 1 váltás ruhát?
Nincs kedvem gondolkodni mit tegyek be...néha úgy lennék pasi, akinek a piperéje elfér a szappantartón :)
Állítólag rossz idő lesz...sucks...végre eljutok strandra és esik...
Most komolyan?! Leszarom...amúgy is rám férne egy egész hetes Bibliaolvasás...jah...rám férne...
És olyan még úgyse volt, hogy ne legyen sehogy...szóval, azt hiszem fel a fejjel...
De amúgy tök mindegy...volt már rosszabb is...és különben is lehet, hogy nem is rossz, csak én gondolom...
Nem kéne annyit gondolkodni...néha könnyebb lenne élni...
Mint egy rossz emós, komolyaaan...hányok magamtól...de amúgy meg leszarom...
Haha...nem hat meg...mert hát minden mindegy...
Lehet, mert már napok óta alig birok enni? Az alvás se megy...hajnal 2 előtt...
"Valaki szabadítson meg ebből a testből!"

Amire vágyom, az csak ennyi:

Coffee art

Unatkoztam és játszottam a zaccal :)

Eszméletlen szomszédok

Már nem mai mese, de folyamatosan része az életünknek: szomszédaink, akiknek sajnálatos módon nincs brazil csatornájuk, ezért mi vagyunk a heti műsor.
Az alattunk lévővel már megtanultunk együtt élni, bár belénk oltott egyfajta "óvatosságot", ami azért megnehezíti az "élj szabadon" életérzés befogadását.
Két évvel ezelőtt kezdődött a "szabályok" elsajátításával, amikor birtokba vettem "szerény kis" szobámat.
- 11 után nincs fürdés, mert a fürdő melletti szobában alszanak alattunk...
Ok -.-

Egyszer egy szép vasárnap délután, nyitott erkélyajtónál, zenét hallgatva a konyhában főzőcskéztem, mikor arra lettem figyelmes, hogy irdatlan műanyag-füst száll be az ablakon az alattunk lévő szomszéd konyhájából.
Gondoltam elaludtak és valami ottmaradt a tűzhelyen, nehogy kigyulladjon.
Szaladok le, bekopogok, morci néni félpucéran kinyitja az ajtót:
- Tudom, ottfelejtettük a kuktát.
- Ok, csak gondoltam szólok, nem alszanak-e véletlen.
- Ilyen hangzavarban nem is tudnánk aludni!
- Oh, hát miért nem szól, ha zavarja a zene?
- Most szólok!!!!
...

Egy másik szombat délután merészeltem mosni, mire becsönget morci néni, hogy nem lehetne-e halkabban mosni?!
Ahan. Halkítsam le a mosógépet?! Persze, egy pillanat! -.-
- Fel fogom hívni a Pétert, hogy csináljon valamit, mert ezt nem lehet kibírni!
- Felhívjam én? Csak szóljon!
- Meg különben is, fel akartuk újítani a fürdőszobát és nem lehet, mert állandóan csöpög maguktól valami!
...

Egy újabb szépnek ígérkező hétvégi napon teregetek az erkélyre. Merészeltem kézzel is mosni, és nem használni a centrifugát, mire egyszer csak csenget valami idegen pasi.
Gyorsan kiderült, hogy az alattunk lévő fia, akit kedves morci néni felküldött.
- Valami csöpög az erkélyről, nézzétek már meg mi az!
(Jajj te jó ég, a fuga elvezetett 3 vízcseppet! O.o)


Egy nap gyanútlanul felveszem a telefont. A közös képviselő. Mit akar?
- Kijönne most csütörtök délelőtt egy vízvezeték szerelő önökhöz. Otthon lesznek?
- Hátööö, nem. Mi a gond?
- Az alattuk lévő arra panaszkodik, hogy beázik a fürdőszobája.
- Igen? Miért nem velünk beszéli meg?
- Mindegy, akkor megadom a vízvezetékes számát, és egyeztessenek időpontot.

Már a lépcsőházban sem lehet úgy közlekedni, hogy ne csípjen el valamelyik szerencsétlen menopauza királynő.
- Hát ez tűrhetetlen! Amit maguk művelnek! Tegnap este hajnali 2-kor tologatták a bútorokat!
(Hmm, sajnálom, de nem hallottam, éppen aludtam.)

Na de a legújabb! Mostmár a felettünk lévő is kezdi!
Egyik reggel megyek dolgozni, még jó, hogy korábban elindultam, mert elkéstem volna.
Kilépek az ajtón, az meg lesben áll a lépcsőházban, és rámveti magát!
- Hát ezt már nem lehet tovább tűrni! Az a büdös, ami maguktól jön, elviselhetetlen!
- Büdös?!
- Nem bírunk kiülni az erkélyre, mert elviselhetetlen a szag, ami maguktól árad!
Azok a bútorok valószínűleg még soha nem voltak áttakarítva. Már évek óta minden nyáron ezt kell szagolnunk, de mostmár elég volt, szólni fogok a Péternek!
- O.o hát én nem érzek semmiféle büdöset a lakásunkban!
- Mert maga már biztosan megszokta, de az a doh meg lábszag, ami onnan jön, az kibírhatatlan!
- Biztos benne, hogy tőlünk jön?
- Hát honnan jönne?!
( Na köszi.
1. valószínűleg az ő lába közelebb van az orrához, mint a miénk, csak lehet a hasától már nem látja...
2. még ha lenne is lábszagom, mamut kéne, hogy legyek, hogy egy emelettel feljebb érezze!!!
3. a szeméttároló is az erkélye alatt van, csak 2-vel lejjebb)

- Legyenek szívesek és napközben ne szellőztessenek, csak este 10 után, és reggel 5-ig csukják be!
Amióta meghaltak a Péter szülei, senki nem törődött vele, hogy ezt a lakást kitakarítsa!
(Ahan, persze, majd gyűjtjük neki napközben a szagot, utána éjszakára kiengedjük koncentrálva.
Ja, meg beállítom az ébresztőt, hogy becsukjam mire felkel...
És igen, mániákusan gyűjtöm a porcicákat, mert magányos vagyok! -.-)

Valamelyik reggel 7-körül próbálok aludni, de hallom, hogy már az erkélyen beszélgetnek, s a téma pont arról folyt, hogy az ágyak alatt is biztos áll a kosz...
Édesanyám, én szerintem többször átrendeztem már a szobámat, mint ahányszor te wc-re jársz!
Jajj, a koszt meg véletlen otthagytam! Hogy nem vettem észre?!

Nem bírom tovább :D

Záró videónak; mára ennyi elég volt a röhögésből :D Rendesen megedzettem a hasizmom XD
Merthogy meghallgattam már vagy 10-et:D

Szingli

Bevásárlás

Készülőben a diólikőr

Nagyon bízok benne, hogy még nem volt túlzottan megcsontosodva a belső héj, mert úgy állítólag nem olyan jó. Sajnos nem volt időm előbb belekezdeni. Rendesen megizzadtam mire felvágtam, és még a fejem is megfájdult :D 40 nap és kiderül. Pont Vajtára lesz kész XD

Az egyik sima rumos-vaníliás-mézes szilva-som házi pálinkában ázik, a másik fűszeresebb lesz: (fahéj, kardamon, édeskömény, bourbon vanília, szegfűszeg).
:P

1 naposan már szép zöld a nedü:

Mint egy három gyermekes anya...

Az utóbbi időben egyre több nyomás nehezedett a vállamra, kezdtem úgy érezni, megfulladok.
Persze nem látszik rajtam, csak hogy időnként letört vagyok, hirtelen hangulat ingadozások...még nekem sem tűnt fel az oka. Anyukám egyszer azt mondta, hogy aki hozzászokik a stresszhez, észre sem veszi, hogy abban él. Azért halogatok minden fontos dolgot, mert teher, mert tudom mekkora energiabefektetést igényelnek, és egyszerűen nem érzem, hogy lenne rájuk kapacitásom. Nem szeretek összecsapni dolgokat, felületesen elintézni, túllenni rajtuk, ezért inkább bele sem kezdek. Vajon hol található meg a helyes egyensúly? Néha úgy érzem magam, mintha 3 gyereket kéne egyedül nevelnem, s mások helyett is élni az életüket, vállalni helyettük a felelősséget, holott épp elég a saját életemet karban tartani!
Magamra sincs néha időm, nemhogy másokra...de a legnagyobb probléma az, hogy ezután a mondat után megszólal bennem a lelkiismeret, hogy: "Nem is magadra kell elsőként gondolnod"...és akkor halk hangon megszólalnak a másik vállamon is: "De amíg neked sincs, nem is tudsz adni!"
Jó volt újra elkezdeni a Határaink c. könyvet. amikor először olvastam száraznak tűnt, de most nagyon nem az...elég rendesen szól. Hazafelé a vonaton megragadta a figyelmem egy rész. A lényege az volt, hogy nem mindig azzal segítünk másokon, ha megoldjuk helyettük a problémáikat, hiszen ezzel nem mozdítjuk ki őket azon megszokott életformájukból, hogy ne vállalják tetteik következményeit. Ha valaki életébe megmentőként mindig közbelépünk, soha nem fogja megtanulni hogyan éljen másként, hogy ne kelljen megmenteni. Nem is lesz rá indíttatása, hogy felelősséget vállaljon, hiszen a felelőtlensége eddig soha nem okozott akkora problémát. Sajnos tudom, hogy lehet rám számítani, és ezt a legtöbb ismerősöm is tudja, vannak akik szívesen ki is használják. Nem tudok nekik nemet mondani, mert kegyetlennek érzem magam. Mindig az van a fejemben, hogy ha megtehetem, miért tagadom meg a segítséget?! Csak az nem tűnik fel, hogy ezt nem az utolsó lélegzetvételemig kell tennem...
Az elmúlt pár napban rettentően küzdöttem magammal. Egy ismerősöm, akivel már fél éve nem is beszéltünk, mert éppen mártírt játszott, felkeresett telefonon, hogy munkát kapott külföldön, rám szeretné bízni a lakását.
Az első reakcióm a gyomorgörcs volt, a második az a gondolat, hogy "nincs itt senkije rajtam kívül, akiben megbízik". Nem is volt egyértelmű, hogy mi mindent akar rám sózni, de első körben e gondolat nyomásának hatására azt mondtam neki, hogy segítek. Előszöris meg kellett írnom a hirdetés szövegét. Annyira türelmetlen volt, hogy még aznap fel akarta rakatni még egyszer, mert szerinte nem jelentkeztek elegen.
Akkor kérte, hogy segítsek kitakarítani a lakását, hiszen mégsem hagyhatja itt koszosan, sőt haza se menjek, aludjak nála. Na jó, azért még úgy érzem nekem is van életem. Segítettem a konyhát kiglancolnil, aztán hazamentem az utolsó előtti vonattal. "De mikor tudok jönni legközelebb, mert van egy csomó minden és ő nem képes egyedül megcsinálni?!" Amikor ma felhívott skype-on, hogy "hogy elkérje az adataimat", mondom minek???? akkor már kezdem besokallni. Meghatalmazást akar írni, hogy eljárjak itthon a hivatalos ügyeiben. Álljunk meg egy pillanatra. Legyek én a "főbérlő" a lakásában, találjak normális lakókat, akikkel rendezem a pénzügyeket, utaljam neki a lakbért, intézzem a számlákat, vegyem fel a hivatalos leveleit, konzultáljak az ő közös képviselőjével, sőt ma kiderült, hogy 5 nap múlva repül, szóval még mutassam is meg a lakást az érdeklődőknek, ha addig nem adja ki, ja meg épp most fognak a radiátoron hőszabályzót cserélni a jövő héten, itt kéne lenni a lakásban reggel 8-tól....MIVAN?????
Feleségül ne vegyelek? Lehet, hogy vannak dolgok, amikben szívesen segítettem volna neki...de úgy éreztem ezt itt most teljesen rövidre kell zárni, nincs kisujj, mert félek, hogy elcsúszik a karom.
Felmentem ma hozzá..."ok, segítek csomagolni, de ehhez a ruhamennyiséghez 3 ekkora bőrönd kéne."
Először nem ment könnyen...nem akartam összetörni, de végül elmondtam neki, hogy egyáltalán nem érzek ebben békességet, annál inkább teher. Nem tudom neki megígérni, hol leszek 3 hónap vagy egy év múlva, és nem akarom emiatt idekötni magam, valami miatt, aminek semmi köze az én életemhez. Próbálja meg úgy alakítani az életét, hogy nélkülem is meg tudja oldani. Itt vagyok, de csak végszükség esetére, inkább nem létezek, ok?! Akkor bepróbálkozott a könnyekkel, a pióca mindenit, a sajnáljatok üzemmód remekül működik. De erős akartam maradni, folyamatosan imádkoztam közben, hogy át tudjam látni a helyzetet. Isten békességet adott a döntésem felől. Nem érzek lelkiismeret furdalást amiatt, hogy elutasítottam a kérését, inkább felszabadultam egy újabb teher alól, amit rám akartak aggatni, mikor egy pillanatra nem figyeltem. Nem engedtem, hogy tovább húzza az időmet, 9-kor elindultam haza. Megöleltem és mondtam neki, hogy majd jelentkezzen, mert mindezek ellenére érdekel hogy alakul az élete. Úgy érzem korrekt voltam. Meg kell tanulnom többször Nem-et mondani, mert felszabadító. Most győztem!

Jeges Latte 4 us :)

Beindult a fantáziám, aztán az összes kis büféspajtásnak ilyet kellett csinálnom :)

Sajnos a fagyi elfogyott, így sima jéggel kellett beérnünk :)

Ja, és vicces volt, mert ezeket villával fényképeztem XD igen, elég hülyén hangzik, de ma elhagytam a telefonomról a fényképező gombját, így egy kis villa segédkezett a megörökítésben :D

Kezdetét veszi a zöld dió őrület

Végre megszereztem a zacskónyi ólommentes zöld diómat a diólikőrhöz, nameg a diólekvárhoz. Jó nagy tortúra lesz, de már alig várom!!!! :) fúúúú, a lekvárról azt olvastam, hogy 12 nap elkészíteni, de megéri, mert kuriózum. A likőr meg valami nagyon finom, nagybátyáméknál ittam húsvétkor...
Jajj de várom már, hogy készek legyenek:)

Rájöttem, hogy gonosz vagyok

Eddig is tudtam, de néha elgondolkodok rajta mélyebben.
Az embernek általában mindig fontosabb a saját kényelme, mint elviselni pl egy másik embert.
Néha fogalmam sincs mi lenne a helyes döntés, lépés...
Legyek egyszerre következetes, kegyelmes, szerető, határozott...ez néha annyira lehetetlennek tűnik.
Az egyik lakótársam eredetileg csak átmenetileg lakott volna itt, de már több mint egy fél éve itt van. Elejében nem is volt semmi gond...kedves, aranyos...de aztán kezdett az idegeinkre menni, főleg amiatt, hogy tudja, hogy el kell mennie, de mintha manipulatív módon próbálna mindig egy kis haladékot kicsikarni mindhármunkból. Várjuk vissza az eredeti lakótársunkat, aki sajnos elkövette azt a "hibát", hogy megengedte, hogy addig maradjon a szobájában, amíg nem talál megfelelő albérletet.
Hát azóta sem talál, közel fél éve. De meg is mondta, hogy ő innen nem akar elköltözni, mert szeret velünk...csak a mi csontunkat rágja folyamatosan. Nem mintha különösebben idegesítő lenne, azokról már leszoktattuk, amik az agyunkra mentek, csak maga az az érzet, hogy piócaként ragaszkodik, ki tudja hány lakást megnézett már, de semmi sem elég jó neki. Néha kérdezgeti, hogy: - Ugye szerettek velem lakni?
Én nem szoktam hazudni...kitérek a válaszadás alól. Megbántani sem akarom, és áltatni sem.
Sajnos nem tudom mi lenne a helyes lépés. Volt aki azt mondta, hogy ki kell tűzni egy határidőt, hogy addig el kell hagynia a lakást, ha talál mást ha nem. Volt pillanat, amikor egyetértettem ezzel a gondolattal, volt amikor megszántam újra. De igazából ami eszembe jutott, hogy van egy barátunk a szomszédban, aki most nagyon nehéz időszakon meg keresztül, és talán ez a nem kívánt lakótársunk az egyetlen, aki érdemben törődik vele. Talán nem véletlen, hogy még most is itt van, akármilyen nehéz is ebben élni...de a mi szemünket is felnyitotta, hogy ennek a srácnak mi vagyunk az egyetlen jó dolog az életében.
Én sokszor elfeledkezek róla, hogy ápoljam az emberi kapcsolataimat, és sokáig idegesített, hogy minden este együtt kell vacsorázni, meg beszélgetni órákat...de kezdem megtanulni, hogy valahol félúton meg kéne találnom az egyensúlyt, és mindenkiben felfedezni a miértet, amiért az élet "az utamba" sodorta...

Fahéj fülbevaló

Legújabb büszkeségem :)
Szeretek kreatív lenni :D

A húsos pultnál

Megkívántam a hot-dogot, gondoltam veszek virslit.

Odaérek a húsos pulthoz, de nem áll bent senki. Egy hölgy mellettem láthatóan már szintén várt egy ideje.

Odaszólok a biztonsági őrnek, aki ott mászkált mögöttem:

- Szólj már be neki, hogy munka van! :)

- Ég a hűtő! - kiabál hátra.

Semmi válasz. Össze-össze mosolyogunk a másik csajjal.

Hátramegy a biztiőr megnézni mi a helyzet.

- Mindjárt jön, csak gépel valamit.

- Az önéletrajzát írja? :D

- Ja, lakatosnak készül. :)

Végre megjelenik "hentes-urunk". Kiszolgálja a hölgyikét, majd engem.

- Egy pár Pick virslit szeretnék kérni.

- Milyen virslit?

- P i k k.

- Ja, Pick! Pick városában nagyon jó a Pick virsli...töttörö - folytatnám még tovább is, ha nem beszélt volna össze-vissza mindenféle megjegyezhetetlen baromságot.

- Ajj, sose tudom szétnyitni ezeket a zacskókat.

- Adja ide! - gondoltam segítek.

- Nem-nem megoldom.

Látom nagyon nem megy neki.

- Na, tényleg adja ide, szétnyitom.

- Nem, ezzel meg kell birkóznom! - erre megnyalja az ujját.

- Inkább összenyalja, minthogy segítséget kérjen?! O.o

- Megoldottam.

- O.o

Na, lol :D

Ez annyira haláli :D

Sírok a nevetéstől, akárhányszor megnézem :)

Szankciók bevezetése

Azt hiszem eljutottam arra a pontra, hogy elegem lett, hogy két felnőtt nőnek vagyok az anyja!
Nem szeretek konfrontálódni, megbántani másokat, és mivel nem adatott meg a barbibaba jellem, soha nem is sikerült úgy tálalni semmit, hogy ez ne történjen meg. Inkább nem szóltam...megcsináltam helyettük mindent...vártam, hogy majd észreveszik magukat. Sajnos az emberek annál inkább maradnak vakok, minél inkább rájuk hagyjuk, ha nem vállalják a felelősséget az életük felett.

Határaink

Újra nekiveselkedtem Dr. Henry Cloud and Dr. John Townsend: Határaink c. könyvének.
Első körben kb. az 1/4-éig jutottam, majd valamiért félbehagytam, de már akkor is nagy hatással volt rám.
Fel is mondtam akkori munkahelyemen. Úgy gondoltam előröl fogom kezdeni, hiszen az embernek sosem árt, ha emlékezteti magát korábbi megtapasztalásokra. Néha teljesen új megvilágításból vagyunk képesek szemlélni ugyanazon eseményeket. Nagyon kimerültem  a héten fizikailag. Nem is aludtam eleget, és lehet kicsit sokat vállaltam magamra. Régen nem jelentett problémát ezerrel pörögni. Az utóbbi pár évben éreztem csak, hogy szükségem van a pihenésre, a nyugalomra, és a lassabb tempóra.
Régen időpocsékolásnak tartottam, hogy az ember szépen elsétálgat, akár amikor hazafelé tart, hiszen "az út csak egy elkerülhetetlen időkiesés", és miért húzzak el valamit, amin gyorsan túllehetek.
De már nem így gondolom. A korábbi önmagam most biztos nem sétálna velem szívesen, mert idegesítené, hogy nem haladunk sehová, csak megyünk. De úgy érzem, most ennek van itt az ideje.
Tök más lettem...a múltkor viccesen megjegyeztem, hogy vannak napok, amikor simán elszórakoztatnám magam azzal, hogy nézegetem a kezem, mint a csecsemők, mikor kezdik felfedezni a világot. És arra jöttem rá, hogy ez áldás lehet mások számára, mert ők is lehetnek fáradtak, kedvetlenek, és nem várom el tőlük mindezek ellenére, hogy szórakoztassanak.
Pár napja visszautasítottam egy munkaajánlatot is, mert legbelül éreztem, hogy nem ez amire igazán vágyok.
Régen féltem visszautasítani lehetőségeket, azt gondoltam mi van, ha pont azért kapom őket, hogy éljek velük. De nem. Lehetőségeink mindig lesznek, és szabadon választhatunk. Felesleges azon aggódni, hogy valamit elszalasztunk. Ha belül nem érzünk egyértelmű, elhalkíthatatlan késztetést és meggyőződést rá, hogy azt kell tennünk, akkor nem kell azt tennünk. Amikor valamerre ki kell lépnünk, és nyitottak maradunk, akkor nem tudjuk eltéveszteni az irányt. Ha valamit nagyon szeretnénk megtenni, ha valami a szívünkön van, és a lelkiismeretünk halkan sem szólal meg, hogy nem helyes, vagy nincs itt az ideje, akkor tegyük!
Szabad akaratunk van. Nem minden fekete és fehér...

Ma megnéztem a Forces of Nature-t...úgy félig, mert bealudtam rajta...de az ending song-ra felébredtem.
Ez volt az :)

:) Azt hiszem, ez most jól esik:)

Tegnap esküvőn voltam. Mindkettőjüket nagyon szeretem. Annyira megható volt látni, amikor bevonultak, látszott a boldogság a szemükben :) És nem sírtam...még csak meg se fordult a fejemben, úgyhogy rendesen láttam mindent a nem létező könnyektől XD
De igazából csak egy kis humort akartam megosztani.
A menyasszony anyukáját akkor ismertem meg, mikor Drága Csandikánk kórházban volt, és mentünk látogatni.

A polgári előtt gyülekezett a nép és kedves édesanya nagy mosollyal köszöntött:
- Sziaaaaa! Hogy vagy?
- Jól :)
- Jobban vagy? Hogy sikerült a műtét?
- Milyen műtét?
- Jaaa, biztos összekevertelek valakivel.
- Én csak látogattam a lányát a kórházban :)

XD

Új kedvenc:)

Nemrég hallottam először tőlük, és egyből megtetszett:)
Azért mert magyarok, külön elismerést érdemelnek...

Virágzik a paprikám :):):):):):)

Ez az úgynevezett bohócsipka erős paprikám első virága :) legalábbis, amit észrevettem :D mert ha jól látom, már 1-2 paprikakezdemény is születőben van :)

Ezt mára:)

Te jó ég, de rég hallottam! Már el is felejtettem, hogy létezik!

 

Húúú, na meg ez:

Ha nem lennék, ki kéne találni...

Mondta sokszor az anyukám:)
Hát ma kicsi Hermy elindult reggel fél szál semmiben itthonról, hiszen tök jó idő volt.
Aztán mikor leszállt a buszról, már kezdett aggódni. 1 óra múlva, már gondolkodni is :D hogy vajon hogy fog megúszni egy tüdőgyuszit úton hazafelé.
Élelmes ember ilyenkor felveti a kérdést: "kölcsönkérhetek egy pulcsit?". Nos, nem mondom, hogy nem vagyok élelmes, de 160 kilós sem :D hát ezt bizony benéztem :D még jó, hogy van egy 10 éves is a családban, az ő ruháiban legalább lépni tudok :D

Úton hazafelé találkoztam egy régi vásárlómmal és a kisfiával, aki éppen a biciklijén várta az apukáját, amíg az trécselt. Próbáltam haverkodni, de biztos túl ráncos vagy éhes voltam ahhoz, hogy szóba álljon  velem:D Megkérdeztem tőle, hogy gázolt-e már keresztül pocsolyán? Csak úgy hasítja a vizet a bringa!
A gyerek meg se moccant. Képzeljetek el egy 4 év körüli cukorborsót, aki úgy viselkedik mint a kígyó, amikor veszélyt érez:D Haláli:D Szembe álltam vele, ő meg mint egy szobor, ült a kis 3 kerekűjén és mereven bámult a semmibe. Odaléptem mellé, de továbbra is csak műemlék pózban volt hajlandó létezni. Állítom, még levegőt se vett:D Aztán szóltam az apjának, hogy a fia úgy viselkedik, mint egy kisállat :D Most így utólag visszagondolva, igazán lefotózhattam volna :D

Erről eszembe jut egy másik story, amikor egyik ismerősöméknél a 6 éves Donát talált egy nagy fényes bogarat, ami szintén szimulált. Odaviszi az anyjához:
- Anya, nem működik!

XD

Esti humor

Egy újabb fárasztó nap után a kis lakóközösségünk utolsó lélegzeteit veszi. Koni Drága kegyeibe fogadott, és adott egy löket vérpezsdítést a hátamnak, mert hát ugye mégiscsak egy röpi versenyen vagyok túl:)
Csak úgy zárójelben: elsők lettünk :P igaz, hogy csak 3-ból, de akkor is mi kaptuk az egész doboz csokis perecet XD

A fáradtság sok mindent kihoz az emberből, de legfőképp a pihent humort:) Előttem hever az asztalon kedveskéim mai blokkja, a nemrég megejtett bevásárlásból, rajta - Pénztáros: Balázs 134 - felirattal.
H: - Na és helyes volt a Balázs?
K: - Milyen Balázs?
H: - Hát aki kiszolgált!
K: - Hol szolgált ki?
H: - Hát az Auchanban.
K: - ???
H: - Nézd csak, itt írja!
K: - Jaaa :D
H: - És 134 kg volt vagy cm? XD

Közben Emő is vár a sorára:
E: - Majd ugye engem is megmasszírozol Koni?
K: - Oooo, erre várni kell, mint a hintára!
H: - Jó ez a bébiszitteres hasonlat! :D

Amúgy mi a közös és a különbség között?
A helyes megfejtő jutalom masszázsban részesül, amiről a masszőrt utólag értesítjük! XD

Ja, és ma megtudtam, hogy mitől olyan kemény az acél. Roppant érdekes story. Lehet én is elmegyek vegyésznek, és rabul ejtek sok kicsi szénatomocskát ^^

A nap tanulsága:
Ha kimész a konyhába, és azon gondolkodsz, hogy mit is keresel ott, nagy valószínűséggel kávét akartál főzni! XD

Jajj, de szeretem:)

Mind2-t:)

Hogy jól pörögjön a nap:)

And just for fun ^^

Rémálmodtam

Néha vannak olyan álmaim, hogy tartok valahova, de soha nem jutok oda.

Már este felé járt. Vonattal utaztunk, és át kellett szállni Debrecenben.Várakoztunk az állomáson, és addig leszálltunk, aztán hirtelen indulni akart a vonatunk, és siettem a felszállással. Hívtam a húgom, de nem vette fel. Szerettem volna, ha egy helyen ülünk. Már felhúzták a lépcsőket, és nagyon magasan volt a perem, csak 2 kézzel lehetett kapaszkodni, de nekem az egyik kezemben volt a naplóm. Egy néni az ajtóban állt és segített megfogni a füzetet, amíg felszállok. Miután feltápászkodtam, kértem tőle, hogy akkor szeretném megkapni. Azt mondta, nem tudja hol van, biztos leesett. A vonat már elindult. Visszanéztem, de nem láttam a földön semmit. A néninél sem volt semmi. Nem tudtam, hogy hazudik és csak le akarta nyúlni, vagy igazat mond, és béna volt :D Nem akarta bevallani, hogy nála van, így fogtam magam és leugrottam a vonatról, és visszafutottam a síneken az állomás felé, de valahogy elkeveredtem és nem ott lyukadtam ki, hanem bejutottam a városba. Próbáltam nagyjából belőni az állomás irányát, de olyan borzasztóan volt megkonstruálva az úthálózat hogy egyszerűen nem találtam ki! Megkérdeztem egy lánytól, hogy merre van az állomás, de nem tudta megmondani.
Teljesen kiakadtam, hogy "hát itt laksz, nem? hogyhogy nem tudod?!" Végül bocsánatot kértem és megöleltem :D
Aztán megláttam a vonatot fent állni egy töltésen pár háztömb felett. Próbáltam megtalálni az oda vezető utat. Bementem a házakba, de sehol nem volt hátsó kijárat. Ezt sem értem, de mind1 :D Fogalmam sem volt mikor indul a vonat, meg egyáltalán mikor van az utolsó hazafelé. Végül sikerült megtalálni a háztömb mellett egy nagy beton lépcsőt a töltés irányába. Elindultam....aztán felkeltett a telefonom -.- Egy szempillantás alatt itthon voltam XD

Talán azok a legrosszabb álmok, amikor az ember menekül vagy nem talál haza. Nem kell feltétlenül rémisztő dolgoknak történni, ez az érzés épp elég ahhoz, hogy ne érezzük magunkat biztonságban.

Van még egy álom fajta, ami nagyon idegesítő. Amikor gyönyörű képeket készítek valahol, aztán felébredek és rájövök, hogy soha többet nem fogom őket látni. Baromi bosszantó...

Frissen felfedezett alapanyag az esti lazuláshoz :)

Persze csak, ha elfogyott a süti XD

Wíííííí :D

Gyerekek, sütöttem nevető sütit:D
Csak legális mák van benne XD
Fúúú, úgy hiányzott már az a fajta röhögés, amikor nem vagy képes felkelni a földről:D
Megvan a recept XDXD
Azt mondták, ebből kéne élnem:D
Kéne szervezni egyszer egy nevető-party-t XD
Belépő: egy bögre mák XDXD


Nem megy a fogyókúra?
Nem kell ide mozgás!
A leggyorsabb mód az amputálás!
:D

Egy kis nyugi mára

Naiv ember betér a Tesco-ba

Gondoltam elintézem a vásárlást a közelben, mert éppen arra jártam.
Elég hamar elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért hívják a Tescot gazdaságosnak,
ugyanis kisípolt drága!!!
A rabruhás termékeken kívül minden vagy 20-30 %-al kerül többe, mint pl. az Auchanban.
Tiszteletem a cukornak, az csak 249.- a megszokott 310.-hez képest.
Szóval, aki nagy tételben szeretne fehér mérget, ajánlom neki eme neves hipermarketet.
Mondom, jól van, ha kaja nincs, nézzük meg az irodalmi sarkot. Na, nem csalódtam:
30 % újság, 1 % gumicukor...azt hiszem nincs kedvem nevetni. Szerencsétlen felnövekvő generáció.

Találós kérdés

Aki kitalálja mi ez, kap belőle! XD

Ez egy gyönyörű bőgős film...

"Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől..." 

                                    - from Tuck Everlasting -

Egy valami kimaradt a filmből: még egy jobb horog 55:40-nél XD

Egy nap aggodalmak nélkül

A mai nap sem kezdődött másképp, mint a többi. Korán kelés, kávé félálomban, majd rohanás a buszra. Nem tudom mi az oka, ha egy nap mégis máshogy folytatódik, mint a többi...talán felülről való ajándék.
Az életemre inkább a szélsőséges hangulatok jellemzők...vagy minden happy, vagy minden "síp".
De szeretem az ilyen napokat, amikor egyszerűen csak nézek ki a fejemből, és nem unom.
Nem beszélek sokat, bár tudnék mit mondani, de nincs bennem késztetés arra, hogy a bennem zajló
folyamatokat szavakba öntsem. Ilyenkor sokat gondolkodok, és egy csomó új meglátás születik bennem.
De a legjobb az egészben, hogy nincsenek bennem aggodalmak vagy félelmek semmi felől.
Egyszerűen nem érdekel mi lesz holnap, nem érdekel mi lesz 1 óra múlva...hogy elkések-e valahonnan, vagy hogy megint másfél órát utazok hazáig.
Fura...mintha egy filmet néznék, amiben a főszereplő életét nem én irányítom. Várakozással nézem,
hogy bármi is történik vele, tudom, hogy a vége happy end. Bízok a Rendezőben:)
Egy ilyen nap tényleg ajándék:)

Egy kis okulás mára

Food Inc (Élelmiszeripar Rt): "Pénzt vagy életet"

Nem maradtál ki semmiből

Ahogy ültem a kispadon és figyeltem a meccset, az fogalmazódott meg bennem, hogy minden
történésnek hatása van a dolgok folyására...ahogy minden meg nem történt dolognak is.

(Nem játszhattam, mert ma megcsapolt a hematológus néni...amúgy nem is lett volna hozzá kedvem.)

Nincs 2 egyforma játék, nincs 2 egyforma ember, sem egyforma felállás.

Azok a pillanatok, amik adott helyzetben megtörténnek, csak arra az adott pillanatra születtek meg,
soha nem ismétlődnek meg ugyanazon a módon. Minden pillanat kérész életű, de ez benne a szép,
mert egyedi és utánozhatatlan :)
Az ember valójában nem tud "kimaradni valamiből", mert a jelenléte megváltoztatta volna az egész pillanatot.

Régebben sokszor volt, hogy sajnáltam, hogy valahol nem lehettem ott, valaminek nem lehettem a részese...de rájöttem, hogy mindig ott voltam, ahol lennem kellett. Semmi sem véletlen az életben.

Ma ahogy vártam a szuris nénire, a falon megpillantottam egy idézetet. 3x elolvastam, de nem jegyeztem meg, mert alig láttam át a szemhéjamon :) viszont a lényeg megmaradt:

"Gyökerezzen meg mélyen a csontjaidban, hogy ahol vagy, pont ott a helyed!"

Lehet, hogy néha elszalasztunk lehetőségeket, s vádoljuk magunkat miatta...de tudjátok, az a helyzet,
hogy ettől vagyok, aki vagyok! Az elszalasztott lehetőségeimmel együtt, amik nélkül ma nem az az ember lennék, aki gépeli e sorokat. És tudjátok, ez így van jól. Az az ember, aki soha nem esik el, nem is tudja értékelni, hogy felállhat. 

Az az ember, aki mindent tökéletesen csinál, soha nem fogja megérteni a tökéletleneket,
vagyis máris megdőlt az elmélet:) Ahhoz, hogy kialakuljon benned egyfajta empátia, szükség van
a hibáidra. Egy ilyen emberrel kellemesebb is időt tölteni, mert úgy érzed önmagad lehetsz mellette.

Kevés ember őszinte önmagához, legkevésbé másokhoz...

Azzal, hogy felismered a gyengeségeidet, kincset kapsz a kezedbe!