Érzékeink aszerint fejlődnek, hogy miként bánunk velük. Vonatkozik ez az ízekre, illatokra, a látható és nem látható dolgokra, az érintésre és az érzelmekre egyaránt. Minél inkább elrugaszkodunk a jelen kor nyújtotta újdonságoktól, annál inkább leszünk kifinomultak a háttérben csenben meghúzódó természetességre.
Amióta "natur lady" lettem, kiszélesedett az a skála amibe a világból tapasztalt momentumokat beillesztem. Különbséget tudok tenni szintetikus és természetes illatok, ízek között, és a testem automatikusan elutasítja azokat az agyat stimuláló szintetikumokat, amik megteremtik azt a nem létező valóságot, amiben ma élünk.
Egyre több olyan illat van, ami régen tetszett volna, de mára inkább zavaróvá vált a jelenléte, az intenzitása. Az öblítők, a parfümök, különböző illatosítók mind-mind a silányság változatlanságának szegényes megnyilvánulásai. Ha nem elfedeznek, akkor hamis képet építenek fel, rólunk, az otthonunkról, az életünkről. Minden műanyag, minden létrehozott és mesterkélt. Megpróbál fenntartani egy tökéletes látszatot, egy koncentrált álmot.
Mire tanít még minket a világ? Hogy mindent akarjunk, és akarjuk most! Hogy mindenhez jogunk van, és csak mi számítunk! Hogy a várakozás egy szükségtelen rossz és nem egy jellemépítő állapot. Hogy ha nyújtózunk és a lábunk kilóg a takaró alól, hitelből vegyünk egy nagyobbat...rabszolgák vagyunk...saját érzékeink rabszolgái...
A gyorséttermek, a multicégek, különböző termékcsoportok tartják az embert függőségben.
Az ízipar, a divat... Ha valaki magára főz otthon, és általában nem étteremben ebédel, észreveheti mennyivel sósabb minden, amit egy kifőzdében kap. Ismerek olyan embert, aki még azelőtt megsózza a gyrost, hogy egyáltalán megkóstolná.
Ne csodálkozz te ember, hogy társaid hullanak, mint a legyek. Hiszen az elmúlt pár ezer évben testünk mit sem változott, de az üzemanyagunk annál inkább. A szervezet részben alkalmazkodik...de mindinkább kimerül...nem vagyunk képesek a végtelenségig kiválasztani a mérgeket...
Hogy miért nem tér vissza az ember a természethez? Mert túlságosan kimosták már az agyát és a gyomrát ahhoz, hogy lásson egy efféle alternatívát. Kevesen látnak át a mátrixon, de legtöbben nem is akarnak róla tudomást venni, hiszen az elképzelt világ kényelmes...s egy ideig élvezhető is...egy ideig...
Pont most találtam meg egy részletet "A leves hazudik" c. könyvből, ami tökéletesen idevág:
VálaszTörlésA megetetett társadalom
Miből készül az eperfagyi? - Jobb, ha nem tudja!
Ne ámítsuk magunkat!
- Aki reggelire "kakaóitalt" iszik, a laboratórium ízeit nyeli.
- Aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal.
- Aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba "váladékát" kapja, bármennyire tiltakozik is.
- Az édeset idomított baktériumok "köpik ki", a savanyú a mikroorganizmusok "izzadmánya".
Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia, az íz-ipar, s laboratóriumokban előállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik.
Az eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő keverékéből. (A Föld teljes epertermése az "eperből" készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!)
Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból műszalonnát.
A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevű vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.
VálaszTörlésMint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak "folyékony füstöt", azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet "füstölni" a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik.
A Danone Actimel "szuper-egészséges" joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is.
A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz, szén-dioxid, karamell, foszforsav, citromsav, nátriumbenzoát, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát "maszkírozza" az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggővé tesz.
Korunkban húszezer élelmiszer-adalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. *Az íz az ételek lelke.* Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják ízlelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk.
A leves hazudik - írja magyarul újfent megjelent nagyszerű pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden.
A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemőtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt.
A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. "De hát végül is - mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke - az élvezet fantázia dolga."
Már akinek!